|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 16 találat | lapozás: 1-16 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Fazakas Sándor 2000. szeptember 11.Jól halad Nagyváradon a rogériuszi református templom építése. Felszerelték a színes üvegablakot, amely a református címert ábrázolja, alatta a felirattal: "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?" Fazakas Sándor lelkipásztor abban bízik, hogy október 31-én, a reformáció emlékünnepén már ott tarthatnak istentiszteletet. Addigra megérkezik Kalotaszegről az úrasztala, a szószék és a papiszék is, melyeket Gál Potyó István zsoboki fafaragómester készített. /Felgyorsult a templom építése. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 11./2005. december 13.A Királyhágó-melléki jubileumi emlékhét keretében avatták fel az egyházkerület Református Dokumentációs Központját (KREDOK) Nagyváradon. Dr. Hermán M. János igazgató köszöntötte az érdeklődőket. Dr. Eszenyei Mária lelkész-professzor tartott igehirdetést. Az igemagyarázatot három könyvbemutató követte. Az örökségünk védelmében című kötetet Emődi Tamás, a Bronzba, kőbe című királyhágó-melléki szoboralbumot Deák Árpád mutatta be. Megtalálható benne a nagyvárad-olaszi Millenniumi emlékoszlop, a nagykárolyi Károlyi Gáspár szobor, a nagyszalontai Bocskai István szobor, a nagyváradi Bethlen Gábor és Lórántffy Zsuzsanna szobor és további jelentős műemlékek. Bereczki András lelkész az általa szerkesztett Református Kalendárium 2006-os kiadását mutatta be. A templomépítésről Fazakas Sándor lelkész írt a Kalendárium oldalain. /Fábián Tibor: Új egyházi dokumentációs központ. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 13./2006. május 22.Tizenegy évmunkájának eredményeként május 21-én Nagyváradon felavatták a város egyetlen új református templomának tornyát, s ezzel magának a templomnak a felépítése befejeződött. A Varadinum ünnepségsorozat zárónapján a rogériuszi templomba gyűlteket Fazakas Sándor lelkész köszöntötte. Az ünnepi igehirdetést Tőkés László református püspök tartotta, beszédében az evangélium szavait összekötve történelmi valóság évszázados harcaival, győzelmeivel. A múlt, a jelen és a jövő példás módon fonódik össze a rogériuszi templom esetében – mondta a püspök. Markó Béla miniszterelnök-helyettes közbenjárására a rogériuszi templom építésre nemrég egymilliárd régi lejnyi kormánytámogatást utaltak át. Tőkés püspök megköszönte ezt az adományt, majd emlékeztetett: a kormány jóval kevesebbet juttat a magyar egyházaknak, miközben igen bőkezűen osztja a közpénzt más egyházaknak. /Szőke Mária: Lelki kövekből lelki házakat. = Reggeli Újság (Nagyvárad), máj. 22./2006. június 5.Az elmúlt évtizedekben az erdélyi magyarság a szellemi és anyagi értékeinek megvédéséért küzdött, és ebben a küzdelemben a történelmi magyar egyházakra hangsúlyos szerep hárult: az egyházak voltak ugyanis azok, amelyek megpróbálták védeni a hitet, a reményt, a szülőföldben való bizalmat – hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök június 4-én, vasárnap, a nagyváradi rogériuszi református templom pünkösdi istentiszteletén, melyen a nemrégiben felépített templom felavatását ünnepelték. Fazakas Sándor református lelkipásztor köszönetet mondott az RMDSZ-nek a templom befejezésére kiutalt egymilliárd régi lej értékű kormánytámogatásért. A rogériuszi templom építését a mintegy 3200 lelkes közösség 1995-ben kezdte el, a kormánytámogatás a több mint 11 éves építkezés befejezését teszi lehetővé. /A szellemi értékeket is vissza kell szerezni. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 5./2008. május 2.Örvendetesnek nevezte Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, hogy Bihar megyében az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) egyezsége révén csak az RMDSZ indít megyei tanácselnök- és nagyváradi polgármester-jelöltet. Ennek ellenére az RMDSZ csúcsvezetését tette felelőssé amiatt, hogy nem jött létre országos megegyezés a két fél között. Véleménye szerint az erdélyi magyarság az utolsó posztkommunista rendszer szerint politizáló közösség volt eddig. Tőkés beszámolt arról, hogy tovább gyűrűzik a Lorántffy Zsuzsanna egyházi iskola sportpályájának ügye, a püspököt június 23-ára idézték a bíróság elé. A Szentháromság ortodox egyházközség pópája ezúttal nemcsak illetéktelen behatolással és kerítésrongálással, de lopással is vádolja az alperest, állítva, hogy a kerítés egy darabját magával vitte. /D. Mészáros Elek: Pópával, pappal perel Tőkés. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 2./ Nem szabad abbahagyni az egyházi személyek múltjának átvilágítását, vélekedett Tőkés László püspök, EP-képviselő. A sajtótájékoztatón bemutatták a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottságtól (CNSAS) kapott tetemes aktakupacot, mely feljelentéseket, szekusdossziék másolatát tartalmazta. Hermán M. János előadó-tanácsos megdöbbenéssel olvasta azokat a jelentéseket, melyekből kiderült, külföldi tartózkodása alatt is megfigyelték. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa egyhangúlag visszautasította a Temesvári-Belvárosi Egyházközség presbitériumának fellebbezését, melyben Bányai Ferenc temesvári lelkész felmentését kérték, akiről kiderült, hogy egykor besúgó volt. Bányai megszegte lelkészi esküjét azzal, hogy folyamatosan jelentett a román titkosszolgálatnak, sőt amikor később lehetősége lett volna beismerni múltját, ezt nem tette meg. Kiderült három lelkész besúgó múltja: Halász Sándor Temesváron volt pap, jelenleg külföldön tartózkodik, Kovács Imre, Paptamási egykori lelkésze jelenleg a magyarországi Nagykerekiben szolgál. Fazakas Sándor a nagyvárad-rogériuszi gyülekezet lelkésze volt, most egyéves skóciai kiküldetésben van. /Szőke Mária: Besúgó lelkészek kilétére derült fény. = Reggeli Újság (Nagyvárad), máj. 2./2009. június 13.Jövő héten dől el, marad-e Tőkés László a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke. Az európai parlamenti választáson Tőkést ismét képviselőnek választották, az előző, csonka mandátum idején pedig Csűry István látta el a püspöki teendőket, de az ő helyettesi megbízatása lejárt. Így a KREK közgyűlése fog dönteni, hogy marad-e az eddigi felosztás, tehát az egyházkerületnek lesz tényleges és helyettes megbízott püspöke, vagy Tőkés László visszavonul, és nem tölti le az egyébként 2010-ig szóló egyházi mandátumát. Tőkés László az egyházkerület jelenét és jövőjét érintő kérdésekről azért tájékoztatta még most a közvéleményt, mert jövő héten az Amerikai Egyesült Államokban lesz, ahol átveszi a Truman-Reagan Szabadságérmet. A Kommunizmus Áldozatainak Emlékhelye Alapítvány minden évben kiosztja ezt a díjat olyan szervezetnek vagy személynek, amely/aki tanúbizonyságát adta az egy életre szóló elkötelezettségnek a szabadság és a demokrácia, valamint a kommunizmus és a zsarnokság minden formájával szembeni ellenállásról. Bátori Gyula volt lelkészről kiderült, hogy besúgóként tevékenykedett. A már korábban leleplezett egykori nagyvárad-rogériuszi lelkipásztor, Fazakas Sándor besúgói múltjáról is újabb adalékokkal szolgált Tőkés. A nyugat-európai és kanadai magyarság feltérképezése, megtévesztése volt a többi mellett Fazakas feladata. A lelkész 1991-ig tevékenykedett, tehát a rendszerváltás után is. Az egykori püspökjelöltet, Fazakas Lászlót, a margittai tiszteletest, aki Fazakas Sándor testvére, parlamenti képviselőnek is megválasztották, de pártja lemondatta. További négy lelkészt is beléptettek ugyan a Securitatéba, de ők mégsem jelentettek, így inkább a megfigyeltek csoportjába tartoznak. A politikai és közéleti legmagasabb körökben fordult meg valamikor, sőt napjainkban is Bartha Tibor. Tőkés László húgának, Eszternek a hajdani férje még a saját esküvőjének napján is jelentett. Az 1989 óta Magyarországon élő egykori szekus tevékenységét az EP-képviselő rendkívül veszélyesnek nevezte. Bartha negyedóránként jelentett sógoráról és apósáról. Hermán M. János arra hívta fel a figyelmet, hogy ezen lelkészek közül senki sem bánta meg tettét, senki nem vallotta be, és nem is kért bocsánatot. Nemsokára bemutatják az erről, az 1948-1989 közötti korszakról szóló Molnár János-könyvet, a Szigorúan ellenőrzött evangéliumot. /Megyeri Tamás Róbert: Az esküvője napján is jelentett. A szekus lelkészekről számoltak be. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 13./2010. augusztus 24.Markó Fazakas Sándorral tágyaltMarkó Béla miniszterelnök-helyettes Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszterrel tárgyalt Bukarestben Markó Béla miniszterelnök-helyettes kedden, Bukarestben fogadta Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési minisztert. A megbeszélésen a vidékfejlesztés és a mezőgazdaság terén folytatott együttműködés fontosságáról, a két ország közötti kapcsolatok bővítésének további lehetőségeiről volt szó. A magyar tárcavezető egynapos bukaresti látogatása során Mihail Dumitru román mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterrel és Borbély László környezetvédelmi miniszterrel is találkozott. erdon.ro 2013. június 17.Márványtábla hirdeti a 800 éves történelmet SzilágynagyfalubanKétnapos rendezvénysorozattal ünnepelt a település Örömünnepre virradt Szilágynagyfalu a hétvégén: jelképes születésnapot tartott a település apraja-nagyja és a sokfelőlről idesereglő vendégek annak tiszteletére, hogy éppen 800 évvel ezelőtt, 1213-ban említették elsőként írásban a nevét a Váradi Regestrum tüzesvas lajstromában. Akkoriban, a 13. század elején még Nog néven szerepelt, 1249-ben, a tatárjárást követően az első települést bejegyző oklevél szerint már Nagyfalu a neve, majd egy 1898-as okmányban szerepel először Szilágynagyfaluként. Ezt a kerek évfordulót a helybéliek kétnapos rendezvénysorozattal kívánták emlékezetessé tenni. Az esemény programját úgy állították össze, hogy kultúra, művelődés és szórakozás egyaránt helyet kapjon, ugyanakkor méltó emlékjelét is hagyhassák az évfordulónak, márványtábla formájában. Szilágynagyfalu ezzel a gesztussal is azt bizonyítja: a múlt tiszteletét legalább olyan fontosnak tartja, mint a jelen és a jövő értékeinek megtartását. Szilágy megye nyugati részén, a Rézhegység, a szilágysomlyói Magura és a dombvidék övezte medence közepén, a Berettyó partján fekszik Szilágynagyfalu. A település szemmel látható fejlődésnek indult az utóbbi néhány évben, és ezt nem csak pezsgő kulturális élete igazolja, hanem az a tény is, hogy a falu képes munkahelyet biztosítani nem csak lakóinak, hanem a környék több településéről is járnak ide dolgozni, az itt létesült gyárakba, üzemekbe. A nemrég felépült, vadonatúj polgármesteri hivatal épülete előtt a vasárnap délelőtti, napsütötte órákban fegyelmezetten gyülekezett az ünneplő közönség, amely a szombati oldottabb, sok zenével, néptánccal, koncerttel, színi előadással fűszerezett programot követően részese kívánt lenni az egyik legünnepélyesebb pillanatnak, az emléktábla leleplezésének. A hivatal előtti zászlórengeteggel Nagyfalu nem csak az Európai Unió, hanem a testvértelepülések képviselői előtt is tiszteletét fejezte ki, hiszen erre a rendezvényre többen is – Vámospércs, Tuzsér, Péder, Csíkszentdomokos, Tiszanagyfalu – eljöttek csoportokkal. Somogyi Vengli Judit, a falu kulturális életének egyik közismert személyisége ezúttal műsorvezetői tisztséget betöltve sorra szólította mikrofon elé az egyházi és világi méltóságokat, akiknek embert próbáló két órát kellett kiállniuk a tűző napon. A beszédeket megelőzte a helyi baptista fúvószenekar szolgálata, ők a román, a magyar és az Európai Unió himnuszával köszöntötték az ünnepet és az egybegyűlteket, majd Matei Radu polgármester és tanácsadója, az egykori alpolgármester és máig is fáradhatatlan szervező Katona-Farnas Sándor mérnök mondott üdvözlő szavakat. A frappáns beszédben az elöljárók kiemelték: egy közösségnek magának kell megoldania gondjait, együtt keresve meg a leghatékonyabb módszereket, emberséggel szolgálva a közös célokat. Kis helytörténeti ismertetővel Fazakas Viola vallástanár szolgált, két nyelven, Major Miklós földrajztanár 2000-ben megjelent monográfiája alapján. Az előadó ismertette a falu első írásos emlékeinek időrendi sorrendjét, kezdve a Váradi Regestrum-beli megjelenéssel, kitérve, hogy a 15-16. századi források már mezővárosként tesznek említést Nagyfaluról, amely nevét kiterjedéséről kapta. Számos egyéb büszkesége mellett a falu a költőjét is nagy becsben tartja: Fazakas László lelkész erre az ünnepi alkalomra látogatott haza szülőfalujába, Nagyfaluba Mezőtúrról, ahol jelenleg egy idősotthont igazgat, és mintegy öt megjelent verseskötettel, valamint költeményeinek román és angol fordításgyűjteményével is büszkélkedhet. Természetesen nem érkezett üres kézzel: külön erre az alkalomra írt verse a gyökerekhez való ragaszkodás, a szilágysági emberrel érzett lelki rokonság dala, amelyet Fóris Diána diáklány mondott el, értő tolmácsolásban. „Jó hazatérni szülői ház híján/ az egész szülőfalu az enyém/ népével határrészeivel együtt/ ünnepien s fehéren-feketén” – vallotta a költő, aki ebből az alkalomból díszoklevelet is átvehetett az önkormányzat részéről, és neki jutott az a megtisztelő feladat, hogy Matei Radu polgármesterrel közösen emelje le a leplet a település 800 évét évszámokkal (1213, 2013) hirdető márványtábláról. Az emlékjelet Gheorghe Chiş ortodox és Lukács József református lelkész szentelte fel és áldotta meg, ünnepi gondolataikban mindketten azt emelték ki, hogy a falu 800 éves történelmében mindig is ott volt az egyház, és a továbbiakban is csak az Istenbe vetett hit és bizalom segíthet a közös terhek hordozásában. A megye vezetése nevében Ionel Ciunt prefektus szólt néhány elismerő szót a faluról, kifejtve: a történelmet nem lehet megváltoztatni, a jelen és a jövő azonban élő kell hogy legyen, amilyen élővé Nagyfalu is tudott válni az utóbbi évek során. Csíkszentdomokos testvértelepülés üzenetét és szeretetét Ferencz Alajos polgármester tolmácsolta, azt kívánva a falu népének, hogy a 800 év bölcsességét ötvözzék a jelennel, így vigyázva múltjukra is. A tavaly ugyancsak 800 éves évfordulót ünneplő Tuzsér nagyközség önkormányzata és lakói szintén kifejezték elismerésüket a testvértelepülésnek, Lakatos Bertalan alpolgármester és csapata emléklapot is átnyújtott ebből az alkalomból Nagyfalu polgármesterének. A testvértelepülések elöljáróit Matei Radu is megajándékozta, kifejezve köszönetét feléjük, és gesztus-értékkel bírt, hogy az általa jól beszélt magyar nyelven szögezte le: a barátság és a szeretet nem ismer határokat. Az ünnepi pillanatokat fokozta a díszoklevelek átadása: elismerésben részesültek mindazon egykori polgármesterek és alpolgármesterek, akik sokat tettek a falu gazdasági-kulturális fejlődéséért: Liviu Songot, Maier Elemér, Balázs Zoltán, Diószegi Gyula, Szabó István, Fazakas Irma, Kovács Lajos, Varga Mihály, Katona-Farnas Sándor és a költő Fazakas Sándor vehette át az elismerést. És hogy Szilágynagyfaluban nem csak a hosszú élet, de a tartós házasság titkát is ismerik, arra bizonyíték, hogy nem kevesebb mint 19 aranylakodalmas párt is felköszöntöttek az ünnep keretében. A hivatalos avatási ceremóniát délután már kötetlen program követte: az elszármazottak találkoztak a kultúrotthonban, közben a szabadtéri színpadon újabb tánccsoportok léptek fel, a stadionban pedig barátságos mérkőzés keretében mérte össze erejét és tudását Nagyfalu és Tuzsér labdarúgócsapata. A könyvtár és a kultúrház termeiben szombaton megnyitott kiállításokat is megtekintjük barátaink, Somogyi Vengli Judit, Katona-Farnas Sándor, és felesége, Katica jóvoltából. A könyvkiállítás a Nagyfaluról valaha kiadott munkák és a különféle folyóiratokban a faluról megjelent írások, valamint a helyi alkotók munkáinak gazdag gyűjteménye, míg a fotókiállításon Vámospércs és Tuzsér testvértelepülések bemutatkozó pannói mellett főként a falu életének jelentős eseményeiről készült felvételeket tekinthetik meg az érdeklődők. A polgármesteri tanácsos büszkén mutatja a holland testvértelepülés, Nijverdal meglátogatásakor készült fotókat, amelyek azt bizonyítják, hogy a helyiek igyekeztek itthon kamatoztatni az ott látottakat. A kiállított szőttesek-varrottasok helyi asszonyok munkái, és bár a környéknek nincs jellegzetes varrottasa, Katona-Farnas Katicától megtudjuk, hogy egykor a földesúr Bánffyak hoztak ide varró asszonyokat, akiktől a helyiek átvették a mintákat, és kenyérkereseti lehetőséget biztosítottak a varrással. Egy kisebb teremben helyi fiatal tehetségek különféle technikával (goblen, ikon, akvarell, ceruzarajz stb.) készült munkáit állították ki, az összes tárlat olyannyira népszerűnek bizonyult, hogy a nyitás napján még éjfélkor is hosszú sorokban kígyóztak a látogatók. Szilágynagyfalu már több ízben bizonyította, hogy életképes, folyamatosan fejlődő település, amely sajátos színt képvisel a Szilágyságban. Minden idelátogató vendég még legalább 800 esztendőt kívánt a falunak, ami nagy valószínűséggel csöppet sem lehetetlen kívánság, hiszen ha a jövőben is ilyen mértékben tudnak együttműködni itt az emberek, akkor számos megvalósítás állhat még a település előtt. SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES Szabadság (Kolozsvár) 2015. augusztus 17.Néptánctalálkozó CsernátonbanTíz erdélyi néptánccsoport több száz táncosa lépett színpadra tegnap az egykori Ika-vári találkozók mintájára harmadik alkalommal megszervezett néptáncseregszemlén a felújított Ika vára alatt, a Malom feredőnél. Az első Ika-vári találkozót 1972-ben tartották, a rendszerváltásig évente megszervezték, majd hosszú szünet után három esztendővel ezelőtt élesztették fel. A Hargita és Kovászna megyeiek mellett a szervezők a szórványban tevékenykedő néptánccsoportokat is meghívtak a Hunyad megyei Csernakeresztúrról és a Fehér megyei Magyarlapádról azzal a céllal, hogy erősítsék a tömb- és szórványmagyarság közötti kapcsolatot. Az idei néptánctalálkozó szombat este a felsőcsernátoni Bod Péter Népházban kezdődött, ahol Kádár Elemér néprajzkutató Kis magyar néptánctörténet címmel tartott előadást. Tegnap délben – kedvcsinálóként és toborzóként – a pompás népviseletbe öltözött táncosok felvonultak Alsócsernáton központjában. Az ünnepség 15 órakor kezdődött az Ika-vári szabadtéri színpadon, ahol Bölöni Dávid polgármester köszöntötte a táncosokat és a nagyszámú közönséget, Ágoston József, a Sylvester Lajos Községi Könyvtár vezetője pedig Jókai Anna Kossuth-díjas író üzenetét olvasta fel. A csernátoni férfi dalcsoport Horthy-nótákat adott elő, majd a helyi Szakajtó és Pántlika, a csernakeresztúri hagyományőrző együttes, a csernátoni Pántlikácska, a magyarlapádi hagyományőrző együttes, a zabolai Gyöngyharmat, a gelencei Zernyealja, a csíkszentmártoni Labdarózsa, a csíkcsicsói Vadvirág és a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes táncosai ropták a táncot. A találkozó közös örömtánccal és a Bod Péter Népházban táncházzal ért véget. A szemet és lelket gyönyörködtető táncok mellett Kovászna megyei kézművesek, zömében a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészek Egyesületének tagjai – Szabó Erzsébet (Bimbi) csuhészobrász, Volloncs Mária üvegfestő, Gábor Mária bőrdíszműves, István Sándor fafaragó és Fazakas Sándor csontfaragó – mutatták be munkáikat, a gyermekeknek pedig a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a Csiporkázó Játszóház tagjai tartottak kézműves- és játszóházi foglalkozásokat. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. május 27.Titkosszolgálati kollaboránsok a KREK kötelékében!Most, hogy jön a püspökválasztás, és emellett idén még két másik voksolás is lesz, ismét előhozta az egyházon belüli szekus kollaboránsok leleplezésének ügyét Tőkés László. Maga sem tagadja, hogy ez az apropó. Szerinte most is aktívak az egyházban a volt kollaboránsok. Neveket is mondott. A nem tisztázott múltúak között van Csűry István is, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jelenlegi püspöke – állítja Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 1989 utáni első püspöke. Tőkés sajtótájékoztatót tartott az egyházi titkosszolgálati átvilágítások tárgyában. Hogy miért most, mintegy 27 évvel az 1989-es fordulat után? Erre is magyarázatot adott. Egyrészt azért állt elő most ismét a témával, mert jön – idén lesz – a püspökválasztás, másrészt nemsokára önkormányzati voksolás, ősszel meg parlamenti választás. És ezek kapcsán az egyház, valamint az azzal több helyütt összefonódott RMDSZ megtisztulását is sürgeti. Másrészt – mint a témában a tájékoztatón kiadott nyilatkozatában említi – „ a vonatkozó törvényi feltételek hiánya, illetve a törvényes szabályozások megkésettsége miatt Romániában csak mintegy tíz esztendővel a kommunista diktatúra bukása után kezdődhetett el a titkosszolgálati múlt feltárása. Az állandóan változó politikai viszonyok és törvényi szabályozások ezután sem kedveztek a titkosszolgálati átvilágításnak. Kezdetben a Romániai Református Egyház Zsinata is felemásan viszonyult ehhez a kérdéshez. Jókora késéssel ugyan, de az új évezred első évtizedének közepén végre mind a két református egyházkerületünkben érdemben beindulhatott a lelkipásztorok és a nem lelkészi személyek múltjának átvilágítása.” És, hogy kik végezték az átvilágítást? Tőkésék. Pontosabban „vezető testületeink kutatóbizottságot neveztek ki a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) irattárában fellehető dossziék felkutatására, és az egyházkerületi Átvilágító Bizottságot (ÁB) bízták meg a vezető lelkészi és nem lelkészi személyek titkosszolgálati kapcsolatainak elbírálásával.” Nehezen megy Egyes eseteket már régebben nyilvánosságra hozott, mások új infónak számítanak. Az átvilágításokat 2014-2014-ben végezték. Mint Tőkés tudatta, „már az ÁB intézményes munkájának a megkezdése előtt fény derült egyes lelkipásztorok ügynöki múltjára. Némely hírhedt esetek rávilágítottak egyházi életünk 1989 után is fennálló súlyos fertőzöttségére. Ennek ellenére a múlttal való szembenézés és a feltáró munka nagy nehézségekkel haladt előre, olyannyira, hogy még a legutóbbi egyházi választások (2010) alkalmával is rovott múltú lelkészek kerülhettek magas tisztségbe. Az ÁB saját kimutatása szerint 2010–2014 között 59 esetet vizsgált meg, 45 lelkipásztort és 14 nem lelkészi személyt világított át. Az utóbbi másfél-két évben azonban munkája lelassult, illetve szinte teljesen leállt. A törvényi korlátozások visszatartó hatása mellett az egyházi lendület alábbhagyása sem kedvezett a folytatásnak. Amint ez várható volt, az esetek legtöbbjében lelkipásztoraink nem működtek együtt a Securitatéval, nem voltak informátorok, sőt állhatatosan ellenálltak a beszervezésnek, van, aki már csak életkora miatt sem lehetett kollaboráns. Megint mások, noha beszervezték őket, utóbb kiugrottak a sorból, és kizárták őket az információs hálózatból. Őket felmentésben részesítette az ÁB.” A nevek Ilyen „felmentett” múltú a lelkipásztorok közül Sipos István, Csernák Béla, Szekeres Sándor, Varga Károly, Hermán M. János, Pakulár István, Dénes József és Higyed István Levente. Tőkés szerint „néhányan azonban súlyos elmarasztalásban részesültek, mivel nyilvánvalóan együttműködtek a diktatúra politikai rendőrségével, vagy éppen fizetett ügynökei voltak annak”. A listája szerint együttműködött a román titkosszolgálattal és informátor volt Veres Kovács Attila (Katona fedőnéven), Csomai Árpád (Ákos fedőnéven), Nagy Sándor (Moldovan Ilie fedőnéven), a néhai Seres Géza (Cornel Ioan fedőnéven), Mikló Ferenc (Fery, illetve Finisan Ioan fedőnéven), valamint Sipos Miklós (Ursu fedőnéven). Sőt: Tőkés László szerint a jelenlegi királyhágómelléki püspök, Csűry István bár kapott egy úgynevezett igazolást arról, hogy nem volt informátor, még nem tisztázott múltú. „Hogy nem találják az aktáit, az nem jelenti azt, hogy nem volt beszervezve. Én a saját sógorom példájából is nagyon jól tudom, hogy a szolgálatok egyenesen fedezik egyesek múltját” – mondta Tőkés. Nyilatkozatában pedig hozzátette: az átvilágítások után „megállapítható azonban, hogy a legsúlyosabb esetek szinte következmények nélkül maradtak. Az egyházi főhatóság nem indított fegyelmit a vétkesek ellen, intésben sem részeltette őket, sőt némelyikük egyházi újraválasztása útjába sem gördített akadályt. Külön figyelmet érdemel az ÁB-határozatok azon igazgatótanácsi záradéka, melynek értelmében a testület elrendeli az átvilágítási Határozat érvénytelenítését és az ügy újratárgyalását, amennyiben újabb adatok, bizonyítékok kerülnek elő. Ismereteink szerint ugyanis még nagy mennyiségű ismeretlen iratanyag lapul a különböző irattárakban, melyek teljesen új megvilágításba helyezhetnék egyes személyek múltját. Ugyanez érvényes azokra a személyekre, akikről a CNSAS gyakorlatilag felmentő igazolást (Adeverinţă) bocsátott ki, mivel úgymond nem léteznek olyan adatok és dokumentumok, amelyekből az a következtetés volna levonható, hogy a Securitate munkatársai vagy kollaboránsai lettek volna. Könnyű belátni, sőt példák is vannak reá, hogy az illetékes hatóságok szántszándékkal is visszatarthatnak egyes terhelő iratokat, sőt egész személyi dossziékat éppen azok védelmében vagy zsarolása végett, akik a legkészségesebb ügynökeik voltak.” Csűry István egyébként ismét indulni akar a püspökségért. Ugyanakkor Tőkés kiadott egy másik listát is. Ezen a KREK Átvilágító Bizottsága által át nem világított, időközben az KRE-ből eltávozott, a CNSAS nyilvántartásában, valamint Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium c. dokumentumgyűjtemény adattárában szereplő lelkészek vannak, akik együttműködtek a Securitatéval. Ők azok: Kovács Imre (Avram fedőnéven), aki Magyarországra távozott; Fazakas László (Kiss János), aki szintén Magyarországra távozott; Fazakas Sándor (Herman), aki szintén külföldön van; Báthori Gyula (Kovács Ferenc), aki már meghalt; Borsi Zsigmond (Sandu), nyugdíjas; Zsigmond József (Erdei Sándor), nyugdíjas; Jakab László ( Berecky), külföldön él; Halász Sándor (Aron), külföldön van; Balogh Béla (Bodea Ioan), ismeretlen helyen van; Bányai Ferenc (Farkas/Petrescu), lemondott,, nyugdíjas; Dudás Ferenc (Jókai Sándor), külföldön van; Molnár János (Muresan Dinu), Kolozsváron él. Mi lehet most? Tőkés úgy fogalmaz: „közbeszéd tárgyát képezi, és tapasztalatból is tudjuk, hogy a Securitate nem szűnt meg, hanem csak átalakult. Mértékadó vélemények szerint 1989-ben a hatalmat a volt politikai rendőrség egyik szárnya kaparintotta meg. A Securitate és utódszervezetei továbbra is nagy befolyással rendelkeznek, és az élet minden területét behálózzák társadalmunkban. Okkal feltételezhető, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) is megtalálta régi és új kollaboránsait. Egyházi és nemzeti létérdekünk tehát, hogy az elhúzódó, illetve szándékosan késleltetett átvilágítást továbbvigyük, Anyaszentegyházunk megtisztulását elősegítsük, és az idegen titkosszolgálat rontásával szemben az ifjú, a jövendő nemzedéket is felvértezzük. A Reformáció félévezredes jubileuma közeledtén világosan kell látnunk, hogy ez is nélkülözhetetlen előfeltételét képezi Egyházunk megújulásának. A közelgő egyházi választások ugyanerre a következtetésre vezetnek.”. Szeghalmi Örs erdon.ro 2016. június 24.Nemzetpolitikába illeszkedveAz OEE 147. vándorgyűlése Kőröspatakon Több mint ezer meghívott részvételével, példamutató módon másodpercre pontosan 10 órakor kezdte meg tegnap munkálatait Sepsikőröspatakon a Magyar Országos Erdészeti Egyesület (OEE) vándorgyűlése. A szervezet alapításának 150. évfordulója alkalmával szervezett jubileumi eseményen Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is részt vett. A magyar és a román himnusz elhangzása után Lomniczi Gergely (Bedő Albert utódja az OEE főtitkári tisztségében) üdvözölte az illusztris vendégeket Erdélyből, Kárpátaljáról, Szlovéniából, Horvátországból, Ausztriából és Németországból. A sorrendben 147. vándorgyűlést „ezen a kultikus vidéken, a legnagyobb magyar erdész, Kálnoki Bedő Albert szülőhelyén” Zambó Péter, az erdészeti egyesület elnöke nyitotta meg. – Történelmi pillanatot élünk: az OEE vándorgyűlése 118 év után visszatért Székelyföldre. Tanúi lehetünk, amint Kárpát-medence erdészei összegyűlnek, szakmánk és magyarságunk egybeforr – mondta az elnök. Tamás Sándor ünnepi beszédében kiemelte: Székelyföldön több mint ötszázezer hektár erdő van magántulajdonban, amely „hatalmas vagyon, és hatalmas felelősség”. Bejelentette: Kálnokon Bedő Albert-emlékházat hoznak létre, és azt szeretnék elérni, hogy ez a Kárpát-medencei erdészek szakmai zarándokhelyévé váljon. Nem kis derültséget keltett, amikor az önkormányzati vezető stílszerűen a zágoni Mikes-tölgy egy letörött ágának darabját ajánlotta fel ajándékként az „elnök úrnak”, amiért aztán a köztársasági és az egyesületi elnök egyaránt „jelentkezett”. Másfél évszázada megszületett a modern magyar erdészettudomány. A 150 évvel ezelőtti bátor kezdeményezőknek köszönhető, hogy a józan mértékletesség lett a vezérfonal, és a Kárpát-medence erdői nem váltak a féktelen felhasználás áldozatává – mondta ünnepi beszédében Áder János. – Lecsupaszított hegyek és völgyek kapták vissza fáikat, gyenge erdők erősödhettek meg, és a tudomány szempontjai szabták meg az okos gazdálkodás feltételeit – emelte ki a magyar köztársasági elnök. Szabó Fruzsina gyönyörű éneke után Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes kijelentette: a vándorgyűlés „hajszálpontosan illik a nemzetpolitikába”, majd az anyanyelvű oktatás, a magyar szaknyelv megőrzésének fontosságáról beszélt. Fazakas Sándor földművelési miniszter úgy fogalmazott: itt, Erdélyben van „az ország egyik legrégebben működő civil szervezete, mi, magyarok, összetartozunk, és itthon vagyunk”. Hárman vehették át az „erdészeti Oscar-díjnak” számító Bedő Albert-emlékérmeket, majd az ünnepség Bedő Albert kálnoki szobránál folytatódott. Kisgyörgy Sándor kőröspataki polgármester felszólalásában kijelentette, nincs feljegyzésük arról, hogy községükben valaha járt volna még köztársasági elnök, ezért a megjelenteket „tiszteletbeli székelyekké” nyilvánította. Az unitárius sírkertben Zambó Péter méltatta Bedő Albert életútját, majd leleplezték a Bedő Albert-emléktáblát, és megkoszorúzták az egykori főerdésznek az OEE által felújított sírhelyét. Erdély András Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. augusztus 5.Szellemi kalandra, személyiségfejlődésre hív a BBTE Református Vallástanári KaraJúlius 31-én lezárult a felvételi időszak a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, megtörtént az eredményhirdetés is valamennyi szakon, a statisztika pedig azt mutatja, hogy arányaiban a Református Tanárképző Karon mAradt a legtöbb betöltetlen hely, így szeptember elején itt várják a leginkább szélesre tárt karokkal az őszi felvételire jelentkezőket. A nyári felvételin nem csak 12 diák iratkozott be, hanem összesen 19, közülük heten második egyetemként, tandíj ellenében végzik majd az alapképzést. Alapképzésen két szakra lehet jelentkezni: valláspedagógia és zenepedagógia. „Nem igaz, hogy telített a piac, lassan az ellenkezője érvényes: a vallástanár- és lelkészhiány korába lépünk, nagy szüksége van az egyháznak jól képzett munkásokra” – állítják a kar tanárai. Azt is hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy nem csak vallás- és zenetanárokat képeznek, hanem bármilyen tanár, tanító is legyen, aki itt végzett, olyan vallásos műveltségre és lelkületre tehet szert, olyan kompetenciákat sajátíthat el, amelyek erőforrást jelenthetnek és eredményesen hasznosíthatók bárhol. Így vélekedik erről egy idén végzett hallgató is: „Én biztos vagyok benne, hogyha még egyszer választanom kellene, ugyanezt a szakot választanám. Még akkor is, ha sokan azzal akartak eltántorítani az egésztől, hogy úgysem kapok majd munkahelyet vallástanárként. Én hiszem, hogy az az Úr, aki elvezetett idáig, tovább is vezetni fog” – mondta a Maszolnak a Székelyföldi Bódi Rozália. A közösségi élmény sem mellékes az egyetemi évek alatt. A zenepedagógia szakon a kóruspróbák és turnék nem csak plusz időt és energiát igényelnek, de cserébe színesebbé, gazdagabbá teszik a diákéletet. „Tanulmányi kirándulások, közös esték, játékok, mikulásozások az évfolyamvezetőinkkel, feledhetetlen nevetések, viccek, lélekerősítő csendes hétvégék, bibliatanulmányozás, közös istenkeresés, felemelő eszmecserék” – mindezek hozzátartoznak a „valláspedás” diákélethez, emlékezik a fentebb idézett diáklány a három bő esztendőre. Kiemeli, hogy a szakmai tudás mellett itt lelki vezetést is kapnak a diákok, akik nem egy mammutévfolyamra, hanem egy családias közösségbe csöppennek, ahol mindenkire egyenként odafigyelnek. Például az azt igénylő valamennyi diáknak biztosítanak bentlakást – akár a Mikó-kertben (Hașdeu), akár a Protestáns Teológiai Intézet bentlakásában. Ösztöndíjban is többen részesülhetnek, éppen ezért ajánlják azoknak, akik párhuzamosan két szakot szeretnének végezni, hogy az ingyenes helyet náluk foglalják el, a tandíjköteleset pedig a másik szakon, ahol – mivel két szakot végeznek egyszerre – nagy kedvezményben részesülnek. A külföldi gyakorlatozás vagy részképzés lehetősége sem csak néhány tanuló privilégiuma, akár valamennyi diák élhet vele, ha szeretne, köszönhetően az utóbbi években kiépített Erasmus-hálózatnak, amely több mint száz hónapnyi mobilitást kínál. Mindehhez elég a magyar nyelvtudás is, mivel a kapcsolatok nagy része magyarországi intézményekhez kötődik. Lehet menni nyári gyakorlatra például Üllőre, Vésztőre, vagy egyetemi részképzésre Sárospatakra, Debrecenbe, Nagykőrösre, Szegedre, Budapestre, de akik messzébb mennének és beszélnek világnyelveken, választhatják olyan városok egyetemeit is, mint Halle, Lipcse, Regensburg, Zwolle, Amsterdam – mondja Lukács Olga dékán. Azt a réteget is meg akarják célozni, akik a kilencvenes években érettségiztek, de akkor nagy volt a tolongás az egyetemi felvételiken, s talán idejük sem, pénzük sem volt a továbbtanulásra – ezért az ilyen diákok számára a tanórákat hétvégeken tömbösítve is tartják, ami akár a korábban-későbben érettségizettek, valahol már állásban lévők számára is kedvező lehet. A magiszteri tagozaton is vannak még tandíjmentes helyek mind az alkalmazott teológia (pásztori pszichológia), mind teológia – zene – nevelés (a valláspedagógia, egyháztörténet, zenepedagógia) szakon, ahol olyan nagy nevek tanítanak, mint Németországból Hézser Gábor, Magyarországról Bodó Sára, Fazakas Sándor, Maczelka Noémi, Kolozsvárról Angi István. „Jó szellemi kaland ez a két év nem csak azok számára, akik szakmailag szeretnének elmélyülni a választott ágazatban, hanem azok számára is, akik egyszerűen a saját lelki életükkel, személyiségfejlődésükkel foglalkoznának fókuszáltabban” – véli Nagy Alpár-Csaba adjunktus. Kritikai szemlélődés kialakítása, hitéletben való fejlődés, hivatás és munka közötti különbségtétel, érdemi segítségnyújtás, mélyebb istenismeret és önismeret, hazai és külföldi szakmai tapasztalat diákként és segítőként, a diákok életkríziseire érző odafordulással reagáló tanárok – ehhez nyernek hozzáférést a már végzett diákok szerint a most beiratkozók. maszol.ro 2016. október 1.Se veled, se nélküled, Bukovina!A monarchia egykori turisztikai ékkövében, a bukovinai Dornavátrán a kommunizmus évtizedei alatt szépszámú magyar értelmiségi közösség élt. Riportunkban néhány emberi sorsot mutatunk be. Dornavátra, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik gyöngyszeme, ha kopottan és romosan is, de arculatában és hangulatában valamit még mindmáig őriz a múlt század eleji hangulatából. Szinte száz éve kikerült a bécsi udvar szárnyai alól, de a központosított szocialista rendszer bukása óta Bukarest is elengedte a kezét. Nem a császári család látogatja a valamikor messze földön híres üdülőtelepet, és a negyed évszázada letűnt vörös korszak olcsó kezelési jeggyel érkező, pihenésre és gyógyulásra vágyó munkásosztálya is jócskán kezdett elmaradni, mégis a bukovinai városkát egyedi építészeti stílusa, lakóinak hagyománytisztelete, gyógyvizei, tiszta levegője, sípályái, a környék természeti szépségei most is vonzóvá teszik. Azok is nehezen tudnak megválni tőle, akiket a hetvenes-nyolcvanas években erdélyi magyar értelmiségiekként vetett ide a sors és a rendszer. Pedig kihelyezésük pillanatától egyetlen vágyuk volt: mielőbb hazatérni. A felsoroltakon kívül valami mégis ideláncolja – az egyszerű bukovinai lakók tisztelettudása és szeretete, ami általában mindenkinek szól, az emberileg és szakmailag nagyra becsült magyaroknak különösképpen. Harminchét évnyi hegyen túli „száműzetés” után a Fazakas családnak 2015 nyarán teljesült az álma: végre hazatelepedhetett Erdélybe. A családfővel, Sándorral éppen a költözködés közepette ismerkedtünk meg, amikor a dornavátrai négyszobás tömbházlakásukat már csak egyetlen bútordarab, az ágy ékesítette. Ezért inkább a takaréklángra helyezett építkezési magánvállalkozása irodájában, a fertőzőkórház tőszomszédságában adtunk egymásnak találkát. Párja, a néhány héttel azelőtt nyugdíjba vonult Éva asszony ekkor már a marosvásárhelyi otthonukat csinosította és várta haza mérnök férjét. Fazakasék az asszony kihelyezése, azaz 1979 ősze óta szomjazták a hazatelepedés pillanatát. Most, amikor már túl vannak a dobozoláson és a lakásra is sikerült vevőt találniuk, örömmel és mégis fájó szívvel hagyják el a Dornák vidékét. Ennek komoly oka és magyarázata van. Magyar orvoskolónia Amikor mintegy negyven évvel ezelőtt Fazakas Sándor és felesége, Éva, Dornavátrára került, az akkor még tizenötezer fős városkában mintegy száz magyar élt, akik közül szinte mindenkit a nacionalista-kommunista rendszer népvegyítő politikája taszított ki Erdélyből. „Közülük a legtöbb orvos volt, olyan, aki az egyetem elvégzése után nem választhatott erdélyi települést. A dornavátrai kórház szakembereinek nyolcvan százaléka magyar volt. Zömük Marosvásárhelyről, Szatmárnémetiből, Temesvárról származott, az igazgató a nagyváradi Bende Barna volt” – emlékszik vissza a 70-es évek keserűen édes állapotaira Fazakas Sándor. Nevek csendülnek fel: Csutak, Szabó, Bende, Záry, Molnár… Kivétel nélkül mindeniket egy-egy pozitív jelző követi. Egy bizonyos időszakban, a helyi kórházban csak két regáti gyermekgyógyász nem tudott magyarul, hisz az erdélyi román kollégáik beszélték mindkét nyelvet. A ’89-es fordulat után a bukovinai üdülővárosba helyezett magyarok többsége, amint tehette, hazaköltözött vagy nyugdíjba vonult. Ma legfeljebb húszan maradtak, orvos már csak egy van. A dornavátrai kórházban és a környékbeli falvak rendelőiben a magyar szakemberek helyét a Besszarábiából áttelepült orvosok vették át. Az itt ragadt Örmény Ferenc a ritka kivételek közé tartozik. „A rendszerváltás után inkább a tanügyisek előtt nyílt meg a hazatérés lehetősége. Köztudott, amíg Kolozs megyében a híres-hírhedt doamna Albu, a Vatra Românească alapítótagja vezette a közegészségügyet, magyar orvos szinte hiába is keresett állást. Szülővárosomban ma is csak megtűrtek a magyarok, az egyetemen adjunktusi rangnál feljebb nemigen viszik” – állapítja meg keserű szájízzel Örmény doktor, akit a városi kórház egyik kisebb, lepukkant épületében, a fertőzőn találunk. A kincses városból elszármazott férfi egyébként Szatmárnémetit hagyta ott kezdő orvosként Dornavátráért, hisz ez volt szülővárosához a legközelebb eső település, ahol 1987-ben szolgálati lakáshoz juthatott. Akkor még ő sem gondolta, hogy ilyen hosszú időre bútorozza be ide magát. A dornavátrai magyar orvoskolónia másik oszlopos tagja, Fazakas Éva, a tavaly ugyan hazaköltözött, de mégsem tud elszakadni Bukovinától. Egy év után is, amikor teheti, vissza-visszamegy, orvosi köpenyt ölt és visszavárja régi pácienseit. Mert ők is várják „a magyar doktornőt”. Szomorúsággal vegyülő elégtétellel – vagy elégtétellel kavarodó szomorúsággal? – nyugtázza, hogy az utcán, üzletben, piacon mindegyre felismerik, és ugyanazt a kérdést szögezik neki: „miért hagyott itt bennünket, doktornő?” Nemcsak tisztelték és becsülték, de szerették is, mert a gyógyszereken kívül egy-egy jó szava is akadt a betegeihez. Mint meséli, soha nem rázott le senkit, munkaidőben és azon kívül szívesen elbeszélgetett mindenkivel. „Az emberek minden bújukkal-bánatukkal hozzám jöttek. Pályafutásom során én már békítettem is, családszétszakadásokat gátoltam meg. Büszke vagyok és boldog, hogy a Ceauşescu-korszakban dolgozhattam. Mert az medicina volt, amivel mi foglalkoztunk” – vág a dolgok közepébe Fazakas Éva, aki 1979. november elsejétől a tavalyi nyugdíjazásáig harminchét évig szolgálta a dornavátrai és dornakandreni betegeket. Meglepődést olvashat ki a szememből, így gyorsan magyarázattal szolgál. Mint mondja, az a munka, amit a mai, korszerűnek titulált egészségügyi rendszer követel a háziorvosoktól, szinte köszönő viszonyban sincs a gyógyászattal. Ugyanezt tapasztalta meg már évekkel ezelőtt tőlünk nyugatabbra, az anyaországban, meg a tulipánok hazájában. „Nem sokkal a fordulat után, amikor megadatott, hogy kijussunk Hollandiába, rögtön lakást és munkahelyet ajánlottak egy kisvárosban. Az ottani háziorvosnak, amikor zsúfolt napja volt, öt beteget kellett megvizsgálnia. Jobbára csak gépiesen kérdezett, számítógépen dolgozott, nyomtatványokat töltött ki. Nálam egy-egy lazábbnak mondható napon huszonöt beteg fordult meg a rendelőben vagy én az ő hegyen-völgyön túli otthonában. Budapesti látogatásomkor azt mondták, hogy a Thököly úton már hétfőtől átvehetem a rendelőt, ha maradok. Sem Hollandia, sem Magyarország nem kellett, én Marosvásárhelyre kívánkoztam vissza” – állítja büszkén az orvosnő, akivel immár szülőházában beszélgettünk el. Hasonló felfogást vall Örmény Ferenc is, aki úgy véli, a frissen végzett fiatal orvosok jobban tennék, ha itthon maradnának vagy némi külföldi tapasztalatszerzés után hazatérnének. Nem igaz, hogy Romániában nincsenek jól fizetett állások és korszerűen felszerelt kórházak – állítja. Fazakas doktornő számára a hazatérés lehetősége leghamarabb 1990 tavaszán villant fel, amikor a dédai vasútállomáson véletlenszerűen összetalálkozott Rettegi Károllyal, a neves és befolyásos ortopéd főorvossal, aki önzetlen segítséget ígért elkeseredett kolléganőjének. A vásárhelyi márciusi véres események, a Maros megyei egészségügy élére került magyarellenes vezetők és Rettegi korai halála hamar szertefoszlatta a dédelgetett álmot. Beteljesülésére további negyed évszázadig kellett várnia. Kis, de széttartó közösség Hogy lehetett magyarként ilyen hosszú időn keresztül Bukovinában élni? Van vagy egyáltalán volt Dornavátrán magyar közösségi, társasági, művelődési élet? Nincs – érkezik a határozott replika. „Nemigen jártunk össze akkor sem, amikor sokan voltunk, nem járunk össze most sem, amikor alig maradtunk. Társasági élet nem létezett, haveri körök nem voltak” – állítja Örmény Ferenc, aki mindezt az esetleges provokátoroktól és besúgóktól való óvakodásával magyarázza. Ő inkább a magányt, a természetet választotta, kirándult, olvasott és rádiót hallgatott. „Az esték a Szabad Európa és a Kossuth hallgatásával teltek el, igen, a magyar rádió nagyon jól bejött itt, a bukovinai havasokban” – meséli. Amikor meg hazament, kifacsartnak érezte magát. Fazakasék, ha tehették, szombaton délben kocsiba ültek és Marosvásárhelyig meg sem álltak. Az oda-vissza bő 350 kilométeres távot az elején minden egyes hétvégén megtették, majd a páros-páratlan gépkocsirendszámok szomorú korszakában kéthetente egyszer. „Nem volt, miért maradni. Hétköznapokon a kocsmában még találkozgattak az itt élő magyarok, de valós közösségi életről nem beszélhetünk” – erősíti Örmény véleményét Fazakas Sándor. Egyébként a dornavátrai magyarok egymáshoz való kimért viszonyulásáról sokat elárul az is, hogy a két, hatvanas éveiben járó, egymástól egy kerítésnyire dolgozó értelmiségi férfinak az elmúlt három évtized alatt nem adódott alkalma pertut inni. A vallás mint mentőöv Az egyetlen közösségi élményt a havonta egyszeri alkalommal tartott vasárnapi istentisztelet jelentette. Hol marosvásárhelyi, hol kolozsvári lelkész toppant be Fazakasék szertartásra előkészített tömbházlakásába, de volt rá alkalom, hogy a Maros megyei Jeddről vagy a háromszéki Árkosról utazott a pap a Dornák birodalmába. A katolikusok valamivel szerencsésebb helyzetben voltak, hisz az 1905-ben épült templomukban rendszeresen látogathatták a miséket. A csángóföldi papok némelyike pedig néha-néha magyarul is hajlandó volt megszólalni – a szertartást követően. Mivel a helyi iskolában csak román tagozat működött, a szülők vagy otthon, gyakran gyertyafény mellett, a nem könnyen beszerezhető magyar tankönyvekből tanították meg anyanyelvükön írni-olvasni a gyermekeiket, vagy, nagyobb korukban, hazaküldték Erdélybe, a nagyszülőkhöz. A lelkészek a magyarnak nevelt gyermekek életében is fontos szerepet játszottak. Fazakasék lánya, Réka első osztályos volt, amikor sírva tért haza az iskolából, mert a vallástanár azzal riogatta az osztályt, hogy mindenki, aki nem ortodox, a gyehenna tüzén fog elégni. „A kislányom olyan szomorú és rémült volt, hogy nem tudtunk lelket verni belé. Aztán egyszer csak kopogott valaki az ajtón, egy bundasapkás férfi, akit addig soha nem láttunk. Sógor Géza volt, a bákói református lelkipásztor. Percek alatt összebarátkozott a gyermekeimmel, és megnyugtatta őket, mondván, hogy a jó emberek mind a mennyországba jutnak. Akkor és ott úgy éreztem, az Isten küldte hozzánk Sógor Csaba, jelenlegi EP-képviselő testvérét!” – meséli a csodának is beillő fordulatot Fazakas Éva. A megszokhatatlan szép városka Szintén afféle couleur localnak számított a Ceauşescu-éra legembertelenebb időszakából országszerte ismert takarékossági program. Míg az erdélyi városokban napi rendszerességgel vették el a meleg vizet, Dornavátrán hetente egyszer szolgáltatták, akkor is csak négy órán keresztül. „Aztán amint október végén, november elején beköszöntött a tél, egy csepp meleg víz nem folyt a csapból egészen áprilisig. A kályhán melegítettük, kézzel mostunk, egyszóval sokat kínlódtunk. Talán ezért sem volt időnk délutánonként, esténként találkozgatni és összejárni” – mondja Éva asszony. Ilyen körülmények között miként lehetett megszokni a vidéket? Nem lehetett megszokni – érkezik a határozott replika a férje részéről, akinek véleményét osztja orvoskollégája is, hozzátéve, hogy egyetlen megoldás létezik: alkalmazkodni kell a helyhez és a körülményekhez. Ennek dacára Örmény Ferenc nem siet vissza szülővárosába, mint ahogy Fazakas Sándor is sajnálja felcserélni a hegyek sugározta nyugodtságot és az erdők árasztotta friss levegőt Marosvásárhely zajára és vegyipari kombinátja csípős ammóniabűzére. Az első találkozásunk óta eltelt egy év alatt a család hazaköltözött, de a kétlakiságot nem adta fel. Fazakasék gyakran visszajárnak Dornavátrára – erőt meríteni a friss levegőből és az itteniek kedvességéből. Mert, ha az erdélyi magyarok nem is szokták meg a bukovinai kisvárost, az itteniek hamar elfogadták, sőt megszerették őket. „Magyarnak lenni itt Bukovinában soha nem jelentett rossz keresztlevelet. Az embert a tudása és hozzáállása alapján ítélték meg” – fejtegeti Örmény doktor. Fazakas Sándor az egyszerű ember vele született tiszteletét emlegeti. „Az itteniek jól tudták, hogy a magyarok jó szakemberek, meg is becsültek minket” – állítja. Szintén a tisztelet jeléül nem egy idősebb román hajlandó volt magyarul is megszólalni. Szeretettel emlegetik, hogy felmenőik már 1775 óta a monarchiát szolgálták, ők meg kikérik maguknak, hogy bukovinaiak, semmiként nem moldvaiak. Egyébként az elmaradottnak és lustábbnak tartott regátiakat a mai napig is lenézik. „Dornakandren községen belül most is jól ki lehet venni, hol húzódott az osztrák határ. Akik az egykori monarchia területén élnek, valahogy igényesebbek, bölcsebbek, felvilágosultabbak. És rendkívül büszkék származásukra! Akik a Mária Teréziai határvonalon túl születtek, melegebb szívűek, kedvesebbek” – rangsorolja két, jól elkülöníthető kategóriába a környék románságát Fazakas doktornő. Kezelésre szoruló építészeti örökség Dornavátra építészeti stílusából is tisztán kivehető, hogy Trianonig vajmi kevés köze lehetett Moldvához. Fazakas Éva most is emlékszik arra a napra, amikor először tette be a lábát a városkába: november elseje, halottak napja volt, amikor a nyolcszáz méteres magaslatban fekvő települést már vékonyka hóréteg borította. „A csinos, monarchiabeli épületeivel olyan volt, mint egy hegyvidéki osztrák üdülőtelep” – idézi fel az első kellemes emlékét, amely a vidékhez köti. Építészmérnök férjének már csak a szocializmus „építése” jutott. Sok más betonskatulyától eltérően, az itt felhúzott turisztikai és gyógyászati egységeknek is van, vagy pontosabban volt némi egyéniségük. Fazakas Sándor tömbházakon, a postán, a víztárolón, valamint a központi parkban lévő újnak nevezett kezelőbázison és a két szállodán dolgozott. A harmadiknak a felhúzását a ’89-es fordulat törte derékba. Egy ideig az 1899-ben avatott kaszinó restaurálásában is kivette részét, azonban pénzhiány miatt az állam leállította a munkálatokat. A dualizmus idejében a bádeni kaszinó mintájára, eklektikus stílusban épített szórakozóhely, miután munkásklubként szolgálta a szocializmus dolgozó népét, a 90-es években állami ajándékként az ortodox egyház ölébe hullott, de amikor kiderült, hogy az A-kategóriás műemléképület megmentése mekkora anyagi áldozatot követel, a pópák túladtak rajta. A kaszinó jelenleg az önkormányzat tulajdonaként vár a megmentésre. „Legalább két évtizede sínylődik a kiürített, beázott, málladozó vakolatú épület. Amikor ide kerültem, még mozi, színház, sakkterem és kantin működött benne, a szép, boltíves pincéi pedig a fürdővállalat élelmiszerraktáraként szolgáltak. Ma már legfeljebb feredőnek lehetne használni az alagsort, annyira feltelt vízzel” – mondja Fazakas. Pedig fénykorában olyan hírességek is megfordultak itt, mint maga Ferenc József császár meg a trónörökös főherceg, Ferenc Ferdinánd, de tisztét tette a második világháború előtti és utáni román történelem néhány hírhedt alakja is, mint például Antonescu marsall, Corneliu Zelea Codreanu, a Vasgárda vezetője, majd a kommunista hatalom jeles képviselőiként Emil Bodnăraş és Gheorghe Gheorghiu-Dej államfő. Dornavátra első kezelőbázisának épületét még sikerült megmenteni az enyészettől. Benne most gyógyszertár, üzletek és, szinte magától értetődően, kocsma működik. Mint ahogy a néhai osztrák mezőgazdasági miniszterről, Falkenheinról elnevezett, majd később Sentinela, Augusztus 23., majd ismét Sentinela névre átkeresztelt forrás műemlék épületében is kereskedelmi egység, szálló kapott helyet. „A gond az, hogy a fordulat óta, egyetlen kivétellel, ennek a városnak sosem volt egy becsületes, talpraesett polgármestere. Azon túl, hogy a parkot piskótakövezték és kicserélték a padokat, semmit nem mozdítottak a városban” – sajnálkozik Fazakas, akit szakemberként még inkább zavar mindaz, ami történik vagy pontosabban nem történik, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legszebb üdülőtelepén. Bár a nyugdíjasok még mindig érkezgetnek kezelésre, és a sípályák is hoznak valamicskét a konyhára, a helyi hatalmasságok még mindig nincsenek tudatában, hogy egy idegenforgalmi aranybánya fölött basáskodnak. Dornavátra és vidéke olyan aranybánya, melynek kincseit képtelenek kiaknázni. Pedig az üdülőtelep és térsége jövője nem a fakitermelésről és -feldolgozásról, a megbukott sajtgyárakról, a bukdácsoló kőbányáról vagy a bezárás küszöbére került urániumbányáról szól. „A felmérések alapján Kovásznafürdő után az országban itt van a legtisztább levegő. Valamikor ezért rengeteg külföldi turista járt ide, ma már a hazaiakból is alig vannak” – fájlalja Fazakas Sándor. Felesége orvosként esküszik a dornavátrai kezelés hatásfokára. Mint mondja, főként a reumás- és érrendszeri megbetegedésekre az itteni tőzeg, mofetta, gyógyfürdő és a környék napsütötte hegyoldalaiból összegyűjtött gyógynövény a lehető legjobb. Ő maga is kipróbálta a természet csodáit, a különböző füveket, amelyeket az idősebbek mindmáig előszeretettel használnak. „A 80-as évek vége felé, amikor jóformán már a gyógyszerek is eltűntek, kénytelen voltam füvekkel, teákkal gyógyítani. Felkerestem néhány vidéki öregembert, olyanokat, akik jól ismerték a természet minden hasznosítható kincsét. Megtanultam tőlük, hogy ha nem áll rendelkezésünkre vegyi hatóanyag, nem tragédia; pótolni lehet a természet adta füvekkel.” Nem azt kapták, amit otthagytak A Bukovinában leélt mintegy négy évtized után Fazakasék most úgy érzik, nem azt a Marosvásárhelyt kapták vissza, amit annak idején ott hagytak. „A harminchat év minden egyes napján a visszatérés járt a fejünkben. Most mégis azzal szembesülünk, hogy ez a Vásárhely már nem az a Vásárhely. Kiürültek vagy megszűntek az emberi kapcsolatok, mindenki elvan magával, hajt a pénzért. Dornavátrán az idő is másként, sokkal lassabban pergett, szülővárosomban pedig nagyot változott a világ” – jut a szomorú megállapításra Fazakas Éva. Pedig a nyugdíjas házaspárnak megadatott, hogy a kisebbik gyermeke mellett legyen és az azóta világra jött két szép unokáját pátyolgassa. És mégis… Örmény doktor még borúlátóbbnak tűnik; ő még csak nem is kívánkozik vissza fiatalsága városába. A Szamos-partján töltött hétvégék alkalmával volt alkalma megtapasztalni azt, amit Fazakas Évának Marosvásárhelyen. „Kolozsváron a mai napig megvan a családi házam, de nem sietem el a hazaköltözést. Az is lehet, hogy inkább Magyarországra telepednék át, hisz szülővárosom már nem a régi. Ez már nem az én Erdélyem, nem az én Kolozsvárom. Rengeteg söpredékkel töltötték fel. És nem csak a Monostor negyed jövevényeiről beszélek, jómagam olyanokat is láttam, akik húsvét másnapján kecskét legeltettek a Sétatéren. Az ilyenek közé menjek vissza?” – kérdezi, és ezzel megadja a választ is. Ki tudja, még hány Örmény Ferenc, Fazakas Sándor, Fazakas Éva tengődik az ezeréves határon innen vagy túl, aki úgy érzi, tőle másodjára vették el fiatalságnak helyszíneit, Erdélyt, Kolozsvárt, Marosvásárhelyt… Szucher Ervin erdelyinaplo.ro Erdély.ma 2017. január 17.Ora et laboraFagyban-hóban Szentivánlaborfalván Hiányát érezzük olykor helység- és helyneveink hiteles etimológiai magyarázatának. Elmúltak már azok az idők, amikor egy történet, monda vagy éppen legenda alapján kibékültünk egy-egy falunév eredetértelmezésével. Az egy dolog, hogy Árkos első lakói a településnek helyet adó árokról nevezték el falujukat, de hogy Albis neve valóban német eredetű-e, miként bihari névrokonának, az már ködösebb. Szentiván helyzete talán könnyebb, segít régi templomának védőszentje, Laborfalváé kérdésesebb, nevét a latin munka (labor) szóból származtatják, ami szintén régi időkre utal. A magyarázat érdekli a helybelieket is, mert azt senki sem állíthatja, hogy a falut nem dolgos nép lakja. Imádkozzál és dolgozzál! A latin kifejezés az egykori Szent Benedek-rend, közismertebb nevükön a Bencés-rend szerzeteseinek jelmondata. Hogy a falu régi katolikus templomának valamikor lehetett-e köze ehhez a rendhez, az még talány, de a zömében protestánsok által lakott Laborfalva névmagyarázatára hihetőbbet nem találtunk. Van ugyan egy leleményes mondai változat is rá, miszerint „ott, ahol ma Laborfalva fekszik, éppen a szomszédos komollói vár építői, dolgos munkás-rabszolgái laktak”. Komollón valóban volt egy római katonai tábor, amelyet Nagyvár és Kisvár néven ma is bárkinek megmutatnak a helybeliek. – Az imádságról annyit, hogy falunkban négy felekezetnek van lelkésze és temploma, ami pedig a dolgot, a munkát illeti, abból valóban nincsen hiány Szentivánlaborfalván – hangsúlyozták az ikertelepülés falufelelősei, Bordás Csaba Lajos és Tomos József. Hidat kell építeni a Feketeügyre, amely a falu vízen túli mezőrészének megközelítését biztosítja, be kell indítani az elkészült ivóvíz- és szennyvízhálózatot, gyalogjárókat építeni az itt áthaladó nemzetközi műút mindkét oldalára, mert az egyre növekvő forgalom veszélyezteti a lakosság biztonságát – sorolta Tomos. Elfogadható állapotba kell hoznunk a körorvosi rendelő épületét, hogy egy héten legalább egyszer legyen orvosi ellátás azok számára, akik nehezen mozognak, nem rendelkeznek személygépkocsival, valamilyen oknál fogva nincs lehetőségük igénybe venni a tömegszállítási eszközöket. – A felsorolt tennivalók valóban szükségesek – emelte ki Ráduly István polgármester –, de azt is tudni kell, hogy a három objektum értéke vetekedik Uzon község sokévi költségvetésével. A járdaépítésre hamarosan megkapjuk az építkezési engedélyt. A munkálatnak három év alatt kellene elkészülnie, értéke 1,2 millió lej. Már ebben az évben megkezdjük, olyan sorrendben, ahogy a falugyűlésen megszavazták: első évben a település központi szakaszán, az utána következőkben pedig a két bejárati részen fogjuk megépíttetni. A víz- és csatornahálózat működtetését a sepsiszentgyörgyi közüzemek vállalta, de a tervezett határidőket nem tudták betartani, megkéstek, így ígéretük szerint tavasszal csatlakoztatják rá a falut a községközpont kettős hálózatára – részletezte a polgármester. Az árvizek rongálta hídon lezárták a közlekedést, mert életveszélyes állapotban van, nyá-ron is csak saját felelősségükre használhatták a gazdák. A szakemberek véleménye szerint új hidat kell építeni, de annak költségeivel a község nem tud megbirkózni. Hogy pályázni lehessen, úgy határoztak, községi úttá minősíttetik a Sepsimagyarós felé tartó Béldi-féle régi útszakaszt. Szerződést kötöttek egy topográfus céggel, amely vállalta a szükséges felméréseket. Tervezetet készítettek, mellyel pályáznak, ha lesz erre kiírás vagy pedig kormányprogram. „Négy éve folyik ez a küzdelem. Évente tartalékoltunk erre a célra megtakarított pénzt, összegyűlt 50 ezer lej, de nem találtunk olyan céget, amely ennyiért vállalta volna a híd javítását” – mondta a községvezető. Kell a munka, az ima, de a pénz is az ez évi tervek kivitelezéséhez – bíznak benne a szentivánlaborfalviak. A lakosság mindenről tud, hiszen tavaly év végén részletesen tájékozódhattak az Uzoni Hírlap és a Cronica de Ozun XII. évi utolsó számából. „Persze voltak és lesznek ezentúl is kudarcok, de ezek nemcsak a pénzhiányon múltak – írta Ráduly István polgármester a lapban. – Sajnálatos módon, több próbálkozás és tárgyalás ellenére sem tudtuk meggyőzni a sepsiszentgyörgyi Közművek vezetőségét, hogy a 300 köbméteres, tűzoltáskor használatos víztartály hiányában is kezdje el az ivóvíz- és a szennyvízszolgáltatás működtetését Szentivánlaborfalván.” Kéz a kézbenalakulnak az ikerfaluban a közművelődés és kultúra eseményei is. A civil közösségek és a három történelmi magyar egyház említésre méltó dolgokat valósít meg. Az unitárius templomban közösen ünnepeltek a helybeliek az utolsó Berde Mózsa-jubileumon és a Székely István Dalkör negyedszázados évfordulóján. A lélekszámában fogyó dalkör minden alkalmat megragad, hogy igazi magyaros, rusztikus dalösszeállítással örvendeztesse meg közönségét.– Nálunk már sok éve hagyományos módon január utolsó szombatján nyitjuk meg a helybeli farsangot – tájékoztatott Kelemen Alpár mérnök-karnagy, aki azt is elmondta, ebben az évben is megszervezik a szentiványi kórusbált. „Tavaly a régi betyárvilágot énekeltük meg, ebben az évben dalban mutatjuk be a két világégés krónikáját, szomorú eseményei ellenére is mosolyt és életkedvet sugárzó nótacsokorral. A zenét a székelyudvarhelyi báli zenekar szolgáltatja. Lehangol, hogy a fiatalok nem kívánkoznak közénk, pedig – emlékezve a letűnt idők körülményeire – a mi dalaink most szabadon szárnyalnak hét határon át” – mondotta a karnagy.Ráduly István polgármester beszámolt, hogy Berde Mózsa negyvennyolcas kormánybiztos ez évi, sepsiszentgyörgyi szoboravatóját követően a szülőfalu is emléktábla-állítással tiszteleg jeles szülötte előtt, ez része lesz a Szentivánlaborfalvi Napok ünnepségsorozatnak, amelyet Szent Iván napján tartanak. Hogy a helybeli fiatalok mennyiben csatlakoznak az ünnepséghez, azt még nem tudni, az azonban bizonyos, hogy a falunapokon minden évben ott voltak, sőt, úgy is volt, hogy ők pályáztak és szervezték a műsorokat. Buzogány-Csoma István unitárius lelkész elmondta, hogy Szentivánlaborfalván működik az IKE, amelyben vegyes felekezetű ifjak tevékenykednek, irányítói között van a Komollóról beszolgáló Bartos Károly református lelkipásztor is, gyakran bekapcsolódnak a komollói fiatalok is. Színdarabot, énekeket tanulnak, és csatlakoznak a Gondviselés Egyesület gyűjtőmunkájához is. Szentivánlaborfalván nemcsak az ének, hanem a zene is összetartó erő. A helybeli zenekedvelőkből verbuválódott Feketeügy Zenekar összetétele is erről tanúskodik. Előadásaikkal mindig az alkalomhoz igazodnak, van úgy, hogy népi zenekarrá alakulnak, máskor világi vagy éppen könnyűzenét szolgáltatnak, vagy kísérik a Székely István Dalkört. Arról is szó esett, hogy a sok településből álló községben megemlékeznek minden jeles személyiségről. Nem marad ki a sorból Laborfalva tudós személyisége, Berde Áron akadémikus, a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem első rektora sem, ugyanis két év múlva lesz születésének 200. évfordulója. Fazakas Sándor csontfaragó mesternél Ez év júniusában Rétyen tart országos táborozást az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), amikor Uzon községgel és Szentivánlaborfalvával is ismerkednek a csoportok. Az épített örökség mellett látni akarják a csontfaragó Fazakas Sándort is. Mint látogatásunkkor elmondta: már gyerekkorától foglalkoztatta a faragás mestersége, de a könnyebbnek tűnő fafaragásról átnyergelt a csont- és a szarudíszítésre. Több elismerésben is részesült. Legsikeresebb alkotása a Lehel kürtje, mely 150 éves hortobágyi szürkemarha-szarvból készült közel féléves munka eredményeként. A kürt nemzetközi népművészeti kiállításokon minden alkalommal igazi sikert arat. A mester részt vett a törcsvári, de több népművészeti kiállításon, utóbb a Székely Nemzeti Múzeum és az uzoni önkormányzat részesítette elismerő oklevélben. Mesterségét oktatta is az uzoni iskolában, s mint mondta, szívesen folytatná, ha felkérik. Örömmel újságolta, hogy a magyar palócföldi Kazáron lakó lánya, Henrietta folytatja a családi hagyományt. Dísztárgykészítő-kézműves szakon végzett 1996-ban a sepsiszentgyörgyiPerspektíva Szakközépiskolában. A fa- és csontfaragást édesapjától sajátította el. 2012-ben sótartójával, 2014-ben csontékszer termékcsaládjával elnyerte a Magyar Kézműves Remeke díjat. Rendszeresen részt vesz kézművesvásárokon, -fesztiválokon és -kiállításokon. Készít különböző használati tárgyakat, egyedi ékszereket, papírvágó késeket, gombokat, pásztorkürtöket, ivópoharakat, valamint egyedi megrendeléseket is vállal – mesélte az édesapa. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 24.Ha az ének az élet dala (Szentivánlaborfalva)A Szentivánlaborfalván elhangzott tizenegy kórus és dalkör műsora nem lehetett más, mint az élet dala, idegenből érkezők hangsúlyozták: Háromszéken, itt, a Kárpátok kanyarulatában nagyon szeretnek énekelni az emberek örömükben is, bánatukban is. „Az ének gyógyít, az ének vigasztal minket. Kisgyerekkorunkban, ha elestünk, vér csöppent sebünkből, édesanyánk énekkel gyógyított meg, belefelejtettünk a fájdalomba” – hangsúlyozta beszédében Székely Kinga Réka, az unitárius egyház hitéleti és missziói előadó tanácsosa. Zsúfolásig megtelt az unitárius templom. Lobogókkal vonultak be a kórusok. A 138. ősi zsoltár üzenetére emlékeztette az énekesek seregét imájában Buzogány-Csoma István vendégfogadó szentivánlaborfalvi unitárius lelkész. Az együtt éneklés öröméről szólt Török István egyházköri esperes. Az éneklés önkifejezési forma és megkülönböztetett fontosságú közösségformáló erő – hangsúlyozta köszöntőbeszédében. Felsorakozott a helybeli Laborfalvi Róza Nőszövetség kórusa és a Székely István Dalkör, az árkosi Régeni Áron Dalárda, a Felsőrákosi Nőszövetség Kórusa, a vargyasi Dávid Ferenc Dalárda, a sepsiszentgyörgyi Kriza János Dalárda, az olthévízi vegyes dalárda, a Brassói Unitárius Vegyes Kar, a nagyajtai Gazdag Miklós Polgári Daloskör, jelenlétével megtisztelte a találkozót a kézdivásárhelyi Maassluis Nyugdíjas Klub énekkara és a kökösi Harmónia vegyes kar is. Szakavatott karmesterek munkája nyomán az egyházi és istenes énekek igen változatos darabjait hallhattuk hazai és külföldi jeles szerzők műveiből. Elhangzott Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas zeneszerző Bartók országából vagyunk szerzeménye. Október lévén, helyénvaló volt Az aradi tizenhárom éneke. Felhangzottak református egyházi énekek, Franz Schubert Szent az Isten című szerzeménye. A közönséghez közel állt Szotyori-Nagy József–Losonczy László Adjon Isten a magyarnak... kórusszáma, de hallhattunk izraeli népénekeket, felhangzottak Bárdos Lajos népdalfeldolgozásai és Erkel Ferenc–Bárdos Lajos Szózata. Új szalagok kerültek a kóruslobogókra, emléklapokkal, egy virágszállal és különleges ajándék gyanánt a helybeli Fazakas Sándor csontfaragó zenét jelképező medalionjával ajándékozták meg a résztvevőket. A kórustalálkozó szeretetvendégséggel zárult. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 1.Díjazott életalapításTermészetes anyagból épült házban lakik, hagyományos életet él, őshonos állatokat tenyészt Dobos Atilla és családja. A hagyományos gazdálkodásban eddig kifejtett több éves munkájukat elismerő oklevéllel jutalmazta a magyar Földművelésügyi Minisztérium. A természetközeli gazdálkodásban, a hagyományos növénytermesztésben, a tájjellegű, őshonos állatfajták visszahonosításában, a táj ökológiai egyensúlyának megtartásában, illetve a genetikai sokféleség megőrzésében végzett tevékenységéért a budapesti Fölművelésügyi Minisztérium elismerő oklevéllel jutalmazta Dobos Atilla csobotfalvi gazdát. A rangos elismerést Fazakas Sándor földművelésügyi miniszter adta át az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából Budapesten. A múlt héten kapott elismerés kapcsán felkerestük a fiatal gazdát, aki érdeklődésünkre elmondta, az elmúlt években kifejtett munkájukat értékelte ilyen formában a magyar kormány, amely a Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának révén ismeri tevékenységüket. Egy egyesülettel ugyanis már nyolc éve keresik a haszonállatokból – többek között tehenekből, lovakból, bivalyokból, juhokból, háziszárnyasokból – a régi fajtákat. Saját gazdaságukban a legértékesebb genetikai állományt a mokány marhák és régi erdélyi tarkák, illetve a székely lovak jelentik, emellett tartanak saját nemesítésű szürkemarhát, régi fajta tyúkokat, pulykákat is – avatott be. Arra a kérdésünkre, hogy hogyan is fogtak hozzá az őshonos állatok megmentéséhez, Dobos Atilla tisztázta, régen nem gazdaságnak vagy farmnak hívták a kerítésen belül lévő környezetet – benne az embereket, állatokat, növényzetet –, hanem életnek. Ők tíz éve fogtak életalapításhoz, természetes anyagból házat építettek, berendezték az udvart, elkezdték gyűjteni a régi fajta állatokat. Mivel a társadalomban inkább a modern fajtákat, a legújabb technológiaikkal tenyésztik, elhatározásuk megvalósítása nem volt egyszerű. Az életalapítás végül kinőtte magát, és egy nagyobb gazdaságot tartottak fent őshonos fajtákból az elmúlt években. A gazda tisztázta azt is, hogy ők nincsenek a fejlődés, a modern eljárások, életvitel ellen, csupán szeretnének felmutatni egy másik lehetőséget is. A Miercurius Mezőgazdászok Egyesületét is azért hozták létre, hogy a hagyományos életvitelt folytató családok tevékenységét könnyebben összehangolhassák. Tapasztalatuk szerint ugyanis, ha egy tájban megjelenik több hagyományos gazdaság, az a tájban nyomot hagy, a hagyományos fajtákkal való gazdálkodás pedig megerősíti a táj harmóniáját. Ezt ők felismerték, ezért dolgoznak. Rámutatott arra is, hogy a mai modern fajták, amelyeknek nagy a termelése, azokat régi fajták keresztezésével tenyésztik ki, de azok előbb utóbb hibridizálódnak, így újra a régi fajták kellenek a vérfrissítéshez – ezért sem szabadna kiveszni hagyni azokat. Kömény Kamilla Székelyhon.ro lapozás: 1-16
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
